Tiszavasvári első embere megyénkben

|

 

 

Tiszavasvári első embere megyénkben

 

Augusztus első hétvégéjén számunkra, jobbikosok számára a második „fővárosunknak” tekintett Tiszavasvári elöljárója látogatott megyénkbe. Tiszavasváriban 12 fős testület működik, amelyből 7 fő jobbikos, két fő független, két képviselőt a fülkeforradalom azon a vidéken meggyengült lagymatag hevülete „röpített” be a testületbe, valamint egy fő a Nagycsaládosok Egyesületének képviseletében látja el teendőit. A város 12 ezer 800 főt számlál, 21%-os a munkanélküliség, de nagyon komoly tervek és ígéretek vannak ennek a számnak a radikális csökkentéséhez keleti irányból, igazodva a Jobbik Magyarországért Mozgalom önkormányzati választási programjában tett ígéretekhez. Ugyancsak szorosan kapcsolódik a Jobbik választási ígéreteihez, hogy a településen a lakosság biztonságérzetének javítását elősegítendő Csendőrség is működik, amely feladatait szigorúan a törvény adta keretek között látja el, azaz, a közterület-felügyelő kísérőjeként járja a települést és adott esetben a többletjogokkal felruházott felügyelő munkáját hivatott könnyíteni és segíteni. A várost Pápa felől az M1-M3-as autópályák használatával lehet megközelíteni, Polgárnál kell elhagyni az autópályát, majd a 35-ös és 36-os főutak érintésével érkezhet meg az utazó Tiszavasváriba.

A megyei programok sorozatát Veszprémben kezdte dr. Fülöp Erik polgármester, ahol sajtótájékoztató keretében ismertette a Tiszavasváriban elért eredményeket, majd lakossági fórumot tartott. Ezt követően késő este érkezett az egyelőre még a Fidesz-bázisának számító Pápára, ahol Erőss Bulcsú települési önkormányzati képviselő fogadta. Másnap, szombaton, augusztus 6-án pápai sajtótájékoztatóval folytatódott a program, ahol az újságírók a Csendőrségre, az uzsorások elleni küzdelmekre és természetesen a munkahelyteremtésre voltak kíváncsiak. A sajtótájékoztatót követően egy rövid, de annál tartalmasabb városnézésben volt része vendégünknek, ahol több templom és emlékház mellett megtekintésre került a helyi Kékfestő Múzeum is. A kimerítő séta után közös ebéd következett, majd 14 órától dr. Fülöp Erik részt vett Kisberzsenyben Nagy Lajos főtörzsőrmester, Csurog csendőrőrsparancsnoka felújított sírjának megkoszorúzásán. A sírt jobbikosok újították fel saját költségen. Az emlékező beszédek valamint a koszorúzások után Tüskevárra látogatott el a polgármester, ahol éppen falunapot tartottak, és ahol a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendkívül jó eredményeket ért el mind a tavaszi országgyűlési, mind az őszi önkormányzati választásokon. A megyei programok utolsó állomásaként Ajka következett, ahol Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő mellett Tiszavasvári polgármestere egy kötetlen beszélgetésen vett részt az érdeklődőkkel. Maga a vendég is azt mondta, hogy sajnos két nap nem elég Veszprém megye alapos megismerésére, de amilyen vendégszeretetet itt tapasztalt, az mindent elárul az itt élő emberek lelkületéről, meggyőződéséről. Bízunk abban, hogy a közeljövőben minél több helyen találkozhatunk majd jobbikos polgármesterrel, és természetesen várjuk máskor is szeretettel Tiszavasvári első emberét megyénkbe.

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...