Sajtótájékoztató 2011. május 31.
1/: Személyügyi döntések: A Veszprém megyei Közgyűlés döntött a Pénzügyi-Ellenőrzési Bizottság külsős bizottsági helyéről, valamint a „Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány” kuratóriumának tagjairól. Mindkét helyre a FIDESZ frakció delegált tagokat. Kósa Kornélt a bizottságba, Áldozó Tamást, Lasztovicza Jenőt, Takács Szabolcsot, Papcsák Ferencet és Braun Mártont az alapítványba nem tudtuk támogatni, mivel nem rendelkeznek megfelelő szakmai előélettel és gyakorlattal. Ráadásul Papcsák Ferencnek és Braun Mártonnak semmi kötődése a megyéhez. Mi úgy tekintünk kettőjükre mint pártkatonákra, akik csak a FIDESZ érdekeit fogják az alapítványban képviselni, s nem a megyében tevékenykedő vállalkozókét! Nagyon úgy néz ki, hogy a „Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány” a FIDESZ közeli cégek és vállalkozók kifizető helye lesz! Ezért kellett az alapítvány kuratóriumának létszámát lecsökkenteni és „kulturbugris” FIDESZ vezetőket a kuratóriumba ültetni! Akár Pápát, akár a megye bármely pontját nézzük már most látszik, hogy a haveri-kör előnyben részesül a megbízásoknál!
2/: Döntés közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról: A Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója támogatja az oktatási intézmények alapító okiratának módosítását, azonban a megyei Közgyűlés elnökének hozzáállását e kérdésben visszautasítjuk. A benyújtott határozathoz a megállapodás tervezetet az adott napirendről szóló szavazás közben illetve a Közgyűlés végeztével kaptuk meg! Talán a Balla Róbert-téri iskola, a Petőfi Sándor Gimnázium, az Acsády Ferenc Szakképző Iskola, a Bartók Béla Zeneiskola és a Türr István Gimnázium megérdemelt volna annyit, hogy a megyei képviselők elolvashassák a Pápai Önkormányzat és a megyei Közgyűlés közötti megállapodás tervezetet. Én úgy gondolom, hogy még a kommunista rendszerben is adtak annyit a demokrácia látszatára, hogy nem a szavazás után adták át a döntésre váró anyagot! Még egyszer elkívánom mondani, hogy mozgalmunk támogatja az adott iskolák alapító okiratának módosítását, de nem ilyen körítéssel. Én úgy tiltakoztam az eset ellen, hogy nem nyomtam gombot a szavazásnál.
Pápa, 2011. május 31.
Orbán Imre Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezet elnöke, Veszprém megyei alelnök |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























