Pápa Város Önkormányzatának egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti - A képviselő-testület januári üléséről

  Az esztendő első ülését mai napon, január 26-án tartotta Pápa Város Önkormányzatának képviselőtestülete, és rögtön egy fajsúlyos napirendi pontot kellett megtárgyalnunk: nevezetesen a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézet Szakrendelő intézményvezetői állására beérkezett pályázatot. Kérdéseim között az urológiai osztályon, magában a pályázatban is említett „nehézkes” ellátás szerepelt, annál is inkább, mert ez elsősorban a férfiak számára nagyon fontos szakterület a prevenció terén, érdeklődtem továbbá a szemészeten (és nem csak) fennálló három hónapos várakozási időről, említettem, hogy a járóbeteg szakellátásban a pszichiátriai szakrendelés a korház (egyik) mostohagyereke, hiszen a meglévő egy szakorvos nem elégséges a nagyszámú betegforgalom ellátására, valamint, hogy számos lelki betegségekkel küszködő beteg kénytelen Győrbe magánrendelésre átjárni a doktornő nem megfelelő ellátása miatt, valamint a bőrgyógyászaton immáron évek óta fennálló ellátási zavarról is puhatolóztam, pontosabban a diatermiás készülék (ezzel távolítják el többek között a közönséges szemölcsöket – a verruca vulgaris-t) működésképtelenségéről, amely miatt a betegeket „finoman átirányítják” a doktornő magánrendelése fele, ahol több ezer forintot kénytelenek kifizetni. Válaszában a pályázó részben elismerte a problémákat (várakozási idő, készülék meghibásodás), és megígérte, hogy a bőrgyógyászaton keletkezett kisebb zavarokat a szemészeten (legalábbis ami arra az osztályra tartozó területeket illeti) elvégzik. A polgármester kérte, hogy orvosokat ne minősítsek, mert az sérti a személyiségi jogokat, de az orvosi hivatás egyik velejárója éppen az, hogy a beteg orvosa fele kinyilvánított bizalom hiányában nem beszélhetünk sikeres rehabilitációról, fokozottan igaz ez a pszichiátriára, ahol a betegek lelki problémáikat (ezzel együtt bensőséges információkat) osztanak meg kezelőorvosukkal. Hozzászólásomban annak a meggyőződésemnek adtam hangot, hogy nem szerencsés, hogyha egy képviselő pályázik ilyen pozíciókra, sem én, sem az engem delegáló mozgalom politikai filozófiai felfogásával nem egyeztethető össze a politikai szerepvállalás és az intézményvezetői feladatkör, nem beszélve annak a választópolgárok fele történő üzenetéről, hogy lám-lám, kinevezték (újra) a saját emberüket. Említettem azt is, hogy annak sincs jó üzenete, hogy az egészségügyi szakmenedzseri képesítés megszerzését a pályázó esetében csúsztatott diploma megszerzéssel engedélyezte a testület, hiszen egy „átlag” állampolgár esetében még akkor sem biztos, hogy ezt engedélyezték volna, ha ezt saját pénzén (és nem közpénzen) tette volna meg. A polgármester erre azt mondta, hogy nem a politikusnak szól az engedmény, hanem a mindenkori főigazgatónak. Persze, a tízparancsolatban is benne van, hogy ne lopj, de attól még szokásban van a dolog…Nem említettem az ülésen, hogy számomra nem igazán megnyugtató az sem, - annak ellenére, hogy szakmai gyakorlatához, vezetői tapasztalataihoz a pályázónak nem fér kétség -, hogy az egyetemet rite minősítéssel abszolválta, ami magyarul elégségest jelent. Egy ilyen feladatkör betöltéséhez a cum laude és a summa cum laude minősítés fogadható el csak olvasatomban. A fentiekre való tekintettel összességében a pályázatot jónak ítéltem, de a már taglalt érvek miatt annak elfogadását a Jobbik nem támogatta. A következő két napirendi pont az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatás díjáról, valamint a települési hulladékkal kapcsolatos díjszabások mérsékléséről rendelkezett, mert 2011. december 30-án az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi CCIX törvényt, mely törvény 65. § (1) bekezdése értelmében a hatósági díjakat (ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és tisztítás díja) a Hivatal javaslatának figyelembevételével a miniszter (a víziközmű-szolgáltatásért felelős) állapítja meg, valamint a tavalyi rendeltekben a testület magasabb árat állapított meg nevezett szolgáltatásokért, ezért korrigálni kellett most az árakat lefele. A következő napirendi pont a méhnyakrák és a nemi szervi szemölcsök elleni védőoltás támogatásáról szóló rendelet-tervezet volt, lényege, hogy amennyiben a szülők vállalják a három védőoltásból az elsőt saját költségre, a maradék kettőt az önkormányzat támogatja. Az első védőoltás összege 17 ezer 840 forint, tehát ennyit kell a szülőknek (érintett korosztály a 13 éves lányok, ez Pápán 149 főt érint – 1999. január 1. és 1999. december 31. között született lányok) kifizetniük. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy akinek ez az összeg is gondot okozna, keressen bátran engem, vagy bármely más képviselőtársamat pártállástól függetlenül, mert biztosan megoldást találunk az önkormányzattal közösen a felmerülő problémákra. A vegyes ügyekből két fontos napirendi pontot emelek ki, az egyik egy pályázat, mely a közösségi közlekedést érinti, és 7 millió forintjába kerül az önkormányzatnak, de mindenképp támogatandó, mert sikeressége esetén a járműpark cseréje is megtörténhet, a másik pedig, hogy 2014. július 18-30. között Magyarországon rendezik az U19-es korosztályban a labdarúgó Európa-bajnokságot, mely torna egyik helyszíneként az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) Pápát is megjelölte az UEFA fele benyújtott páylázatában. Ez mindenképp a város és az itt lakók javára válik, hiszen felkerülhet a város szélesebb tekintetben is Európa térképére.

  A következő testületi ülés 2012. február 23-án vagy március elsején lesz, aki kíváncsi, azt továbbra is invitálom az ülésre, hadd lássák, hogyan dolgoznak az Önök által megválasztott képviselők. Addig is mindenkinek kitartást, türelmet és hitet kívánok, mert már nincs sok a szebb jövő beköszöntéig, amihez az Önök segítsége nélkülözhetetlen.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...