Képviselői beszámoló a pápai önkormányzat üléseiről /Erőss Bulcsú/.

|

A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti:

 

Májusi - Júniusi testületi ülés

 

Május 30-án ülésezett Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. Sajnálatos módon egy halaszthatatlan külföldi – már jóval előbb lekötött – programom miatt nem tudtam részt venni az ülésen, de alábbiakban a fontosabb határozati javaslatokról szót ejtek a tisztelt választópolgárok tájékoztatása érdekében. Az ülés a Munkácsy Mihály általános iskolában kezdődött, ahol a megvalósuló beruházásokat tekintette meg a testület. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az iskola épületei megújításra kerülnek, új és korszerű tantermekkel bővül az intézmény ezen felül pedig modern infokommunikációs eszközöket is beszerzett az iskola a TÁMOP 3.1.4. pályázat segítségével. Ez mind rendben is van, csak az a megmosolyogtató az egészben, hogy ezt a beruházást (is) az ország helyi „megújítói” úgy „adják el” a 2014-es kampányban, mint a Fidesz sikerét. Az ülés ez után a hagyományos helyszínen folytatódott, ahol az intézményi átszervezésekről döntöttek a narancsos városatyák. Itt arról volt szó, hogy a Türr István Gimnázium és Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium önkormányzati felhatalmazást kap arra, hogy a fenntartó, nevezett intézmények esetében a Veszprém Megyei Önkormányzat, átalakításokat végezhessen az intézményekkel kapcsolatosan. Ez azt jelenti majd a jövőben, hogy a Türr diákjai egy helyen kerülnek kollégiumi elhelyezésre, ezzel együtt pedig a Bocsor Kollégium turisztikai célú szálláshelyként fog üzemelni. A másik döntés ugyanennek a beterjesztésnek a részeként 2011. augusztus 31-ei hatállyal megszünteti a Városi Sportcsarnokot és a megszűntetett intézmény jövőbeni feladatait az Államháztartási törvény 95. § (2) bekezdése értelmében 2011. szeptember elsejétől a Jókai Mór Művelődési Központ veszi át. Továbbá a Pedagógus Művelődési Ház is a Jókai Mór Művelődési Központ tagintézményeként működik majd a jövőben. Ezzel együtt a Helyiségbérleti szerződést a Pápai Pedagógus Művelődési Ház Közhasznú Alapítvánnyal felmondja Pápa Város Önkormányzata a határozat értelmében. Ennek a határozatnak az érdekessége, hogy az összevonás azért jött létre, hogy az amúgy is nehéz pénzügyi helyzetben lévő önkormányzat lélegzetnyi levegőhöz jusson, az az önkormányzat, melyet immáron huszonegyedik éve a Fidesz vezet, a döntés másik „hozadéka” pedig, hogy az MSZP-s közeli alapítványt ellehetetlenítik a jövőben a megszavazott szerződésfelmondással. Távol álljon tőlem az MSZP-seket „siratni”, de a tények önmagukért beszélnek. A következő napirendi pont a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szólt. Maga a rendelet 2011. július elsejétől lép hatályba és a lakosság számára borsos áron szabja meg a díjtételeket. Mi, a radikális nemzeti párt politikusai minden olyan beterjesztést elutasítunk, amely a lakosság amúgy is magas terheit még ennél is nagyobb mértékben növelni szándékszik. Így ezt a rendeletet is. Az ülésen szó volt továbbá a Pápa városában biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről valamint a fizetendő térítési díjakról. Terítékre került továbbá Pápa Város Szolgáltatástervezési Koncepciója, melyet a „fiúk” egyhangúlag szavaztak meg, ahogyan barátok közt illik…Ezt követte a Tarczy Lajos Általános Iskola igazgatója által jegyzett beszámoló, melyet ugyancsak elfogadott a testület. Érdekesség, hogy az intézmény igazgatója 2002 óta fideszes önkormányzati képviselő. Nyilván ez etikai-morális értelemben elfogadható a nemzeti ügyek helyi korifeusainak. A vegyes ügyekben a testület döntött többek között a helyi közösségi közlekedés támogatási kérelmének benyújtásáról, továbbá arról, hogy Pápa Város Önkormányzata támogatja, hogy a Gróf Esterházy Kórház egy regionális pályázatban konzorciumi tagként részt vegyen és saját forrásként 21 millió forintot biztosít, melyet a pályázat elnyerése esetén a költségvetés terhére biztosít. Ezen az ülésen is minden „átment”, akárcsak az előzőeken, hiszen a kényelmes többség birtokában a Fidesznek könnyű dolga van Pápán. Nekem, mint egyetlen nemzetben gondolkodó képviselőnek az a legfontosabb célkitűzésem, hogy ez a kényelem 2014-re „elolvadjon”, és bár egy fecske nem csinál tavaszt – tartja a közmondás, de sötét felhőket azért még hozhat akár a Fidesz számára is, teszem hozzá én…

 

Június 15-én ült össze újból Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete melyen egy napirendi pont és két sürgősségi indítvány szerepelt. Az ülés fő témája Németh Tamás tűzoltó alezredes, a pápai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának pozíciójából való felmentése volt, ugyanakkor pedig felfele „buktatása”. A Jobbik ebben a kérdésben is világos és egyértelmű álláspontot képviselt. Felszólalásomban emlékeztettem a helyi, nemzetinek és „szoci-ál-demokratának” mondott képviselőket arra, hogy 2002-ben Szájer József, amikor Medgyessyék még a takarítónőket is kirugdosták a minisztériumokból, azt mondta, hogy Magyarországon többen repülnek a minisztériumokból, mint Ferihegyről. Nos, miután a Fidesz egy év alatt a központban „rendet tett”, most vidéken is ezt a káderpolitikát folytatja, és Németh Tamás esete ebbe a törekvésbe illeszkedik bele. Utóbbi nem volt más, mint Kovács Zoltán helyi potentát meghosszabbított jobbkeze a Tűzoltóságon. Ezért azt mondtam, hogy a Jobbik igen szavazata nem azért van, mert egyetértenénk Németh Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatói székébe való kinevezésével, hanem azért, hogy megszabadítsuk Pápát és a tűzoltókat egy politikai karrieristától. Hiába játszotta a naivat Hermann István fideszes képviselő, hogy nem érti, hogy temetni jöttem-e vagy dicsérni (egyébként egyik állítás sem igaz, ugyanis az igazságot kimondani mentem oda, mert az szabaddá tesz…), ezzel is palástolva azt, hogy nincs tisztában pártja politikai vezetési stílusával, aki érteni akarta értette felszólalásom lényegét. Az más csak Gálvölgyi-szintű vicc volt, hogy Grőber Attila védőbeszédet intézett a demokráciáért és a terem tisztaságáért. Vicces, amikor nyolcévnyi demokrácia eltiprás után ők beszélnek erről, nem? Számomra nagyon szórakoztató vitathatatlanul. Sic transit gloria mundi…

A sürgősségi indítvány arról szólt, hogy Pápa Város Önkormányzata együttműködési megállapodást köt a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal rövid időtartamú közfoglalkoztatás megvalósítása érdekében, legfeljebb 10 fő alkalmazására. Természetesen, mint konstruktív ellenzék igennel szavaztam, ezzel is bebizonyítva azoknak, akik folyton vinnyognak, hogy a Jobbik rasszista, cigányellenes hogy támogatom és támogatjuk a cigányok munkaerőpiacra való minél nagyobb számban történő terelését. A jegyzőkönyveket a szokásos helyeken meg tudják tekinteni, a testület következő ülése 2011. július 4-én lesz, arra buzdítom Önöket, hogy jöjjenek el és kövessék „élőben” választott képviselőjük munkáját. Addig is kívánok Mindenkinek szebb magyar jövőt!

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...