Erőss Bulcsú a pápai önkormányzatban /összefoglaló/augusztus/

|

A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti:

 

AUGUSZTUSI ÜLÉS

 

Mai napon, augusztus 11-én nyolc napirendi pontot tárgyalt meg és fogadott el Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestülete. Első napirendi pontként a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 16/2010. (VII. 8.) számon elfogadott rendelet módosítása került megtárgyalásra. A rendelet módosítására és a kiegészítésére azért volt szükség, mert az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXI. törvény módosította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény lakásfenntartási támogatásra és az aktív korúak ellátásra vonatkozó rendelkezéseit, melyek szeptember elsején lépnek hatályba. A lényeg, hogy a megszűnő szociális gáz- és távhőtámogatásban részesültek befogadásra kerülnek a lakásfenntartási támogatás rendszerébe. Újdonság és véleményem szerint a törvény erőssége, hogy a támogatást igénylők vagyoni helyzetét is vizsgálják (sajnos kiskapuk még mindig maradnak jócskán), valamint, hogy a lakásfenntartási támogatás a jövőben elsősorban természetben kerül odaítélésre.

A testület jelenlévő tagjai egyhangúlag támogatták az előterjesztést köztük a Jobbik delegáltjaként jómagam is, azzal a megjegyzéssel, hogy a kormányzatnak kiegészítésképpen meg kell(ene) alkotnia egy olyan kapcsolódó törvényt vagy rendeletet, amelyben a már említett kiskapukat bezárná a rendszer potyautasai számára.

Az ülés folytatásaként egy pályázati anyag kódszámának változásáról döntött a testület, amelyet „Pápa, Esterházy kastély parkja – Kastély szűk környezetének helyreállítása” címen nyújtottak be. A kódszám változásának az oka, hogy nem kellett előkészítésre benyújtani a már építési engedéllyel rendelkező területet. Ehhez a pályázathoz az önkormányzat saját forrásként 2 millió 250 ezer forintot különít el a költségvetéséből, egyidejűleg pedig a képviselőtestület arra utasította a polgármestert, hogy a pályázathoz szükséges saját forrás összegét a költségvetésben szerepeltesse.

A következő napirendi pont is egy pályázati anyag kiegészítéseként került előterjesztésre, ugyanis a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő „Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése” címmel konzorciumi tagként regionális pályázatban vesz részt, ahol sikeres pályázat esetén saját forrásként (10%) az önkormányzat 21 millióval vesz részt a fejlesztésben. A pályázathoz az önkormányzati rendelet elfogadásakor nem mellékelték a fenntartási nyilatkozatot, az ingatlan tulajdonosának hozzájáruló nyilatkozatát valamint a szakmai humán erőforrás biztosításáról szóló nyilatkozatot. Ezeket kellett most pótolni, amelyre a képviselőtestület jobbikos tagjaként én is igennel szavaztam.

A nyílt ülés utolsó napirendi pontjaként egy 2006-ban megkötött feladat ellátási megállapodás megszüntetéséről kellett dönteni, mely Sümeg Város Önkormányzatával köttetett az urológiai járóbeteg szakellátás biztosításáról heti öt szakorvosi óraszámban. Most Sümeg Város Önkormányzata úgy döntött, hogy a megállapodás megszüntetését kezdeményezi tekintettel arra, hogy a szakellátással kapcsolatos feladatköröket a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulásra ruházza át. A testület a határozati javaslatot jobbikos igennel a minősített többség szabályai szerint elfogadta.

A zárt ülésen részben és teljes egészében önkormányzati tulajdonú eladásokról döntött a képviselőtestület, mivel azonban olyan eladásokról volt szó, melyek egyrészt munkahelyek teremtését szolgálják a Pápai Ipari Parkban, másrészt pedig a Pápa Helyi Építési Szabályzatának módosításával a Vajda Péter lakótelep beépíthetőségét garantálják a városfejlesztési elképzeléseknek megfelelően, így magam is támogattam a kivett beépítetlen területek nyílt pályázat útján való értékesítését. Más esetekben a Jobbik határozattan ellenzi a forgalomképes törzsvagyon elidegenítését, de vannak olyan élethelyzetek, amikor az eladás mellett döntünk annak érdekében, hogy a helyiek különböző előnyökhöz jussanak. Az ülés zárt jellegére tekintettel, valamint képviselői esküm értelmében az eladási árakról nem adhatok a kedves olvasónak semminemű tájékoztatást. Természetesen a zárt ülésen kérdést tettem fel a polgármesternek, hogy mennyire független az előterjesztésekben „független értékbecslőként” szerepeltetett személy, aki a forgalmi értékbecslést végzi az önkormányzat számára? Felhívtam továbbá a testület figyelmét, hogy nagy körültekintéssel járjanak el a területek, ingatlanok (a tüdőgondozó romos épülete is értékesítésre vár nyílt pályázat útján) eladásánál, mert a különböző potenciális vevők több önkormányzat esetében egyik vagy másik politikai oldalhoz közel álló üzletemberek, és direkt arra utaznak, hogy minél alább nyomják az árakat, ezért is értékelődik fel az értékbecslő függetlensége. Válaszában a polgármester jogosnak nevezte felvetéseimet, ugyanakkor megnyugtatott, hogy az értékbecslő valóban független és már évek óta az önkormányzat partnere, a pályázatok pedig minden esetben nyíltak és bárki megvásárolhatja a meghirdetett területeket, ingatlanokat. Az ördög azonban sohasem alszik, mondom én most itt, figyelemmel kíséri a Jobbik továbbra is ezeket a pályázatokat és azok utóéletét. A következő ülés szeptember második felében lesz, akkor is várok mindenkit szeretettel, akit érdekel, hogy választott képviselője hogyan dolgozik, addig is kívánok minden magyar nemzettestvéremnek szebb magyar jövőt!

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...